Mi az Amadeus music & advertisement?

Reklámpiaci zenei koncepciómenedzsmenttel foglalkozó szakmai kollektíva.

Ingyenzene lepapírozva

Ahogy melegszik a levegő, úgy jön el menetrendszerűen itthon is a music-driven (vagy annak titulált) kampányok ideje. Az idei szezon egyik első fecskéje az örökzöld Sport szelet.

A Papírpárbaj névre hallgató promóciót egy az egyben a zene viszi el a hátán. Van egy adott, masszív alap, a Sport szelet lojális rajongótábora, amelyet a zene, mint a kampány fő kohéziós ereje igyekszik egyesíteni. A koncepció ügyesen, szinte észrevétlenül mossa el a „régi” Sport-kedvelők és a zöldfülű sportosok közötti határt. (Ha egyáltalán van ilyen, hiszen ehhez a retrómizéria túl gyakran üti fel a fejét.) A „párbajban” ugyanis az élőzene és a DJ-szettek hívei igyekeznek megvédeni igazukat – csokipapírjaik ellenében leadható szavazataikkal. Az ellentét persze kamu, hiszen a „háború” a terebélyes Sport-umbrella alatt dúl, rafináltan összehozva és csevegésre bírva a két tábort – a microsite-on túl a közösségi médiában is. Végül is: a szeretetnél és a gyűlöletnél kevés dolog hozza össze jobban az embereket…

  

"Vájtfülűek" számára a sztorin kívül a kampány hozzáadott értéke lehet érdekes. A szokásos nesze semmi, fogd meg jól porhintés helyett ugyanis ez a promó a zenéről (is) szól. A userek a microsite csinos, kétcsatornás rádióján ingyen hallgathatják kedvenceiket, élő sztárchaten léphetnek velük kapcsolatba, a közösségi felületeken (beleértve a Facebook mellett a YouTube csatornát is) pedig bennfentes és/vagy a rajongók által lefülelt zenei infók, videók, letöltési lehetőségek között mazsolázgathatnak. Nyilván nyerni is lehet mindenféle szokványos kütyüt (hiába, botfülűek is lehetnek édesszájúak) – a mi nézőpontunkból viszont inkább a kampány záróakkordja (sic) érdekes. A szavazatok összesítése után ugyanis a győztes bandák vagy DJ-k természetesen egy bulit is abszolválnak, amelyre szintén belépőket sorsol a csokimárka. Magyarul: a kellemes lehet a hasznos szerves része is, nemcsak (a nemszeretem korszellemnek engedve) az utánfutója.

Címkék: zene ingyen dj music csokoládé promóció neo interactive sport szelet kraft foods papírpárbaj

A bejegyzés trackback címe:

https://amusic.blog.hu/api/trackback/id/tr761957642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

digitime 2010.05.03. 11:18:25

Én már nézegettem ezt. Vicces dolog, kíváncsi leszek ki nyer. "A ROCK ÖRÖK!" :)

vidagabesz (törölt) 2010.05.05. 11:34:13

@digitime: a Rock örök, a DJ-k megállíthatatlanok ;)
Okos, hogy mindkét tábort bevonják. Kíváncsi vagyok, hogy melyik stílus fog győzni, bár van egy sejtésem …

woodymum 2010.05.06. 11:03:24

A retromizéria talán a 20 év alattiak számára a Linkin Park- ig tart, de a Sport szelet régi nagy kedvenc, így eladja magát. A zenével való összekapcsolás bevonja a 20 év alatti korosztályt is, ugyanakkor a sportszeletnek a célközönsége már egy idősebb generáció. A koncepcióval azonban már mindenki bent van a kalapban.

Töhötömke 2010.05.11. 10:38:14

Na hát persze hogy a Bandák kellenek ide hiszen ők is "örökzöldek" mint a sportszelet. Hajrá bandák!!!:)

Tracyke 2010.05.11. 14:03:19

@woodymum:

Ugyan már, fiatalok is esznek sportszeletet, nem lehet lekorlátozni így, hogy ki a fogyasztó közösség

dancerfoot 2010.05.11. 14:45:42

Én annak örülnék, ha együtt zenélne a "két" nemzedék... mint a reklámban, amikor még éppen mindketten "játszanak", nagyon jól hangzik, szerintem...
de ha választanom kéne, akkor élőzene, bandák :)

Zsrrr 2010.05.20. 10:48:53

Ezt én is pártolom.. mármint szerintem is nagyon jól hangzik a reklámban, hogy mindketten játszanak. :P
Igaz, ezt nehéz összehangolni, de rohadt jó lenne. Minden esetre szerintem banda-:P

brékes 2010.05.20. 11:46:23

hmm igaz a reklámban nagyon klafa, de élőben egy Vinyl Warriorz feat Hősök érdekesen hangzana :D nekem mindkét fellépő lista kecsegtető, bejutni csak csokizabáláson át lehet?! :D vagy kapható valahol jegy?

serrov 2010.05.20. 12:21:25

Nem lehet megoldani, hogy egyszerre zenéljenek?
Nagyon nagy buli lenne!

Ekhidna 2010.05.20. 14:05:22

@brékes:

Szerintem meg az lenne poén, ha egy hardcore-osabb előadóval lenne szemben egy "populárisabb"... hasonló párbajok hegyalján szoktak lenni, és a közönség dönti el, hogy ki a jobb... érdekes lenne a kontraszt:)

Zsrrr 2010.05.20. 14:16:10

Hmm... az biztos, hogy érdekes kontraszt lenne, de nyilván ilyenre nincsen lehetőség... minden esetre hősök, anima egy helyen egy estén nyamiiiii:P

mámorka 2010.05.26. 10:14:08

@Ekhidna: érdekes lenne egy SP vs Bridge to Solace! :D:D

Én jobban szeretem az élőzenét, mint a Dj-ket, ezért én inkább a bandákkal vagyok. :)

betonacel 2010.05.26. 10:35:39

@Ekhidna: egy ilyen párbajt szívesen megnéznék, aztán persze a gondolom a közönség dönt és a vesztes elyére jöhet a következő... :)

re brékes: biztosan lehet kapni jegyeket, mert azt mondták hogy fognak ingyen jegyeket osztani meg sorsolni, akkor gondolom venni is lehet...

betonacel 2010.05.26. 10:57:22

@serrov: az azért biztos nagy buli lenne szívesen megnéznék, illetve Hallgatnék, egy ilyen zenei csatát! :)

re brékes: azt olvastam hogy lehet nyerni ingyen jegyeket, meg sorsolnak is, úgyhogy ezek alapján biztos lehet venni is sőt gondolom a legtöbb jegyet azt nem sorsolják úgyhogy ha ki akarsz enni akkor szerintem menj biztosra és vedd meg, ha megtalálom mibe fáj akkor megírom...

brékes 2010.05.26. 11:39:09

@betonacel: nem találtam neten jegyet :/
viszont remélem Trackid nagy csokizabagép, örülnék ha bandák húznák egész este a tüctücc helyett :D

mámorka 2010.05.28. 09:39:48

@brékes: Szerintem nem lehet rá jegyet venni, csak ha játszasz, és nem elég h játszasz az első 1200-ban kell lenni. Keress rá a google-ban a játékszabályokra. ;)
Én nem hiszem h számottevő tényező lennék, nem szeretem annyira az édeset. :D De azért hajrá bandák! :D

judás 2010.05.28. 10:59:51

A google a barátunk, de a "gyengébbek" kedvéért:):)

papirparbaj.hu/

Papírpárbaj játékismertető

Bármilyen Sport csokival is indítod be az agyad, legyen eszed arra is, nehogy a kukában landoljon a csomagolás! Mert most a pöpec nyeremények mellett abba is van beleszólásod, hogy kik tolják neked a zenét az év partiján, a június 26-ai Sport Bulin!

Küldd be bármelyik Sport csoki csomagolását postán, pontos levelezési és e-mail címeddel együtt a következő címre: 1680 Budapest, Pf.: 318. A borítékon tüntesd fel a „Van papírod?” jeligét. Csokipapírjaidat leadhatod a kijelölt gyűjtőpontokon is.

Ha szerencsés vagy, Tiéd lesz a hetente kisorsolt Samsung netbook, az 5 db iPod nano vagy az 5 db Samsung mobil egyike.
Ha már elküldted a csokipapírokat, sasold mindennap e-mail postafiókodat, mert az értesítőlevélből fogod megtudni, hogy te nyertél-e azon a héten, illetve ott aktiválhatod regisztrációdat.

Regisztrált párbajbíróként bármikor megnézheted a csokipapírjaid után járó aktuális pontegyenlegedet, és ezekkel szavazhatsz, hogy a bulin a zenekarok pörögjenek, vagy a DJ-k pörgessenek! Gondold meg, kiknek dobod a pontjaidat, mert csak azok nyerhetnek kétszemélyes belépőt a bulira, akik a győztesekre szavaznak!

Ha nem szeretnéd a szerencsére bízni, mert te mindenképp ott akarsz szeletelni a Sport Bulin, akkor ne törd, hanem tömd a fejed! Az első 1200 játékos, aki a legtöbb pontot gyűjtötte össze, garantáltan kap egy-egy 2 főre szóló belépőt.

De ha netán az 1201. lennél a sorban, még mindig van esélyed, hogy részese legyél a partinak: azok között, akik pontszámaik alapján nem kerültek be az első 1200 kiválasztott közé, kisorsolunk további 300 db 2 fős belépőjegyet.

Igazi social junkie vagy és a haverjaidat is el akarod hozni? Azt is megteheted. Méghozzá egyenesen VIP belépővel! Oszd meg Te a Facebookon vagy e-mailben a legtöbb tartalmat a www.papirparbaj.hu oldalról, hogy te vidd el a 10 főre szóló VIP belépőjegyet.

A nyereményjáték 2010. március 29., 0:00-tól 2010. június 6., 24:00-ig tart.
A sorsolás időpontja: 2010. június 14., 11 óra
A sorsolás helye: Ogilvy Group Zrt. (1138 Budapest, Révész u. 27.).
süti beállítások módosítása